Wasserburg zuhanykabin katalógus szerkesztés 3D látványtervekből – A termékvizualizációk készítésének első lépéseként elkészítettük a termékek méretarányos 3d-s modelljét, nyitott, és zárt állapotban. A termékmodellek minden apró részletére figyeltünk a rajzolásnál, így a látványtervezés során lehetőség nyílt közeli részletfotók készítésre is. Az enteriőröket az új trendekhez illően, szabadon alakítottuk, a megrendelőnk a tervezésben szabad kezet adott. A katalógus képeit nagy felbontásban készítettük el, a termékvizualizációkat nem csak a weboldal marketing anyagaként tudják majd felhasználni, más nyomdai célra, és a katalógus formátumához is megfelel.

A kiadvány szerkesztése során a katalógusba kerülő grafikai anyagok elkészítéséhez szükséges igények, elképzelések, tervek, ötletek és logó pontos felmérésével kezdünk, majd a 3D látványtervek és szövegek igényes és harmonikus elhelyezésével, tördelésével, illetve a logó és arculati design egységes, cégprofilba illő kialakításával folytatjuk, végül a megtervezett kiadvány nyomdai vagy online előkészítésével zárunk a végső felhasználáshoz, vagy igény esetén a nyomdai kapcsolattartás és a kivitelezés koordinálását is vállaljuk.